Gímszarvas

Cervus elaphus

Hímjét bikának, a nőstényt tehénnek, a szaporulatot ünő- vagy bikaborjúnak, a második éves nőivarú egyedet ünőnek nevezzük.

Előfordulás

Az országban az Alföld középső területeinek kivételével szinte mindenütt előfordul. Leginkább a nagy kiterjedésű összefüggő vegyes erdőket kedveli, dús aljnövényzettel, magas cserjeszinttel. A teljesen nyílt területeken nem fordul elő.

Megjelenése

Az élőhely minősége jelentősen befolyásolja a testméreteket. A bika testhossza 170-240 cm, a tehén valamivel kisebb, testhossza 150-200 cm. Szőrzetének döntő hányada fedőszőrökből áll, melynek színe a barna, szürke és rozsdavörös különféle árnyalata. A nyári szőrzet rövid, egyenes, a hastájékon fehéres, a téli bunda hosszú, hullámos fedőszőrökből áll. A szőrzet ivaronként és testtájanként némi változatosságot mutat: a bikák nyak-szügytáji kormosbarna sörénye a kor előrehaladtával egyre erőteljesebbé válik.

Életmód

Csoportos életmódot folytat, nem territoriális faj. A csoport (rudli) magja az anyacsalád: a tehén, a tavalyi ünő- vagy bikaborja és az idei borjai. A csapatot, mely általában 2-15 egyed, mindig egy ereje teljében lévő középkorú borjas tehén vezeti, amely a csapat rangelső egyede, a vezértehén. A csapatok ivar szerint elkülönülten szerveződnek, és a terület más-más részeit használják, ez alól csak a szaporodási időszak kivétel. A csoport tagjai egymással vetélkedve döntik el a csoporton belüli helyüket, ez a rangsor rövidebb-hosszabb ideig van érvényben. A tehenek esetében mindig egy ereje teljében lévő, erőteljesen fejlett, középkorú, borjas tehén áll a rangsor elején. A pihenést követő elinduláskor, meneküléskor mindig a vezértehén az első. A bikák rangsora az egyedek testtömege, agancs mérete, nyak vastagsága, de döntően agresszivitásuk eredményeként alakul ki.

Táplálkozás

Növényevő, kérődző állat. Fő táplálékát a fás szárú növények könnyen emészthető leveles hajtásai, rügyei, valamint kétszikű növények és fűfélék alkotják. Sokféle termesztett növényt is kedvel: gabonaféléket, pillangós takarmányokat, gyümölcsöket, lédús takarmányokat, répaféléket. Erdőben szívesen fogyasztja a fák magtermését, elsősorban a tölgymakkot. Táplálkozásával jelentős mezőgazdasági és erdészeti károkat okozhat.

Szaporodás

A szaporodási időszak kezdete előtt a bikáknál rohamos testtömeg-növekedés figyelhető meg. A szaporodási időszak (bőgés) augusztus vége és október között van. Ekkorra a középkorú és öreg bikák letisztított, érett, vetélkedésre, harcra alkalmas agancsot viselnek. A bikacsapatok feloszlanak, a bikák megkeresik a tehéncsapatokat és „beállnak” melléjük. Csak a jó kondícióban lévő középkorú és öreg bikák tudják eredményesen megvívni a harcot a konkurens bikákkal, ez a harc magas fokon ritualizált, ritkán eredményez sérülést. Ebben az időszakban a bikák szinte egyáltalán nem táplálkoznak, ezért jelentős a testtömegvesztésük. Az ivarérés a két nem között eltérő. Míg az ünők 30-90%-a az első ivarzáskor vemhesül, addig a fiatal bikák még csak „szemlélői” a bőgésnek. A tehenek általában egy magzatot ellenek, ritka az ikerellés. A borjak 234-236 napi vemhesség után májusban, szőrösen, jól fejletten jönnek a világra, és néhány óra elteltével képesek követni az anyjukat. A borjú kb. kéthetes korától fogyaszt zöld táplálékot, ekkortól válik valóban „kérődzővé”.

Nyoma

A gímszarvas nyomai viszonylag szélesek, és a paták külső szélei egyenletesen kerekednek a csúcsok felé, a mellső paták különösen kerekdedek.

Kár- és kórokozók

Azokon a területeken ahol hazánkban előfordul a szürke farkas, ott az jelent veszélyt a számára, máshol főként a borjakat a kóbor kutyák támadhatják meg.

Tévhitek a gímszarvasról

Az agancs ágainak száma nem egyenlő az egyed életkorával. Ugyan minden évben az elhullajtott agancsa után nagyobb, terebélyesebb fejdíszt növeszt, az ágak száma megtévesztő.

Az őz nem a gímszarvas utódja. Az őz különálló vadfaj, a szarvasfélék családjába tartozik.

Felix Salten eredeti könyvében Bambi egy őzgida, ám a mesében egy amerikai fehérfarkú szarvasként szerepel.

forrás: vadfajok.hu